A Jack Ma által alapított Ant Group a részvényesenként maximum 7,6%-nyi részvány-visszavásárlást jelentett be, de az ár köszönőviszonyban sincs azzal, amikor még a 2020-ban tervezett IPO-hoz értékelték a céget – számol be a hírről a Bloomberg.
Közel egy évnyi külföldön tartózkodást követően visszatért Kínába az Alibaba alapítója, Jack Ma, aki azt követően tűnt el a nyilvánosság elől, hogy 2020-ban keményen kritizálta a kínai szabályozó hatóságok intézkedéseit.
Jack Ma lemond az Ant Group irányítási jogairól, mivel a milliárdos inkább a visszavonulást választja azt követően, hogy Kínában példátlan szigorral léptek fel a technológiai cégekkel szemben – számol be a hírről a Bloomberg.
Valószínűleg sokaknak ismeretlen még Guatam Adani indiai üzletember neve, pedig a Bloomberg szerint mára ő a világ harmadik leggazdagabb embere.
Az Alibaba részvényei a tegnapi kereskedés előtti órákban 9,4 százalékot zuhantak, miután az állami média arról számolt be, hogy a kínai hatóságok eljárást indítottak egy Ma nevű személy ellen - gyorsan visszapattant azonban a részvény, miután az értesülést felülvizsgálták és egyértelművé tegyék, hogy nem az Alibaba milliárdos alapítójáról van szó.
Az Alibaba részvényei tegnap több mint 6 százalékot raliztak, miután fény derült az alapító Jack Ma európai utazására, emellett egy új chip piacra dobását is bejelentette a kínai e-kereskedelmi óriás. A cégvezér 2020 októbere óta nagyrészt elvonult a nyilvánosság elől, miután a kínai szabályozó hatóságokat élesen bíráló megjegyzéseket tett.
A kínai szabályozók arra köteleznék az Alibaba alá tartozó Ant Groupot, hogy hitelezési üzletága számára a népszerű Alipay alkalmazástól elkülönített applikációt hozzon létre, és a felhasználói adatokat továbbítsa egy új hitelminősítői vállalkozás részére, amelyben állami vállalatoknak is jelentős részesedése lesz. Ez egy újabb jele annak, hogy a hatóságok egyre keményebben lépnek fel a technológiai és más cégek ellen.
A mögöttünk álló hónapokban alaposan nekiment a kínai piacfelügyelet a hazai tech-óriásoknak, újabb és újabb szabályozások és szankciók láttak napvilágot - az egyik vezető narratíva szerint a kínai állam féltheti a hatalmát a gyorsan nagyra növő kínai cégektől, amelyek több százmillió ügyfelükről rendelkeznek felfoghatatlan mennyiségű adattal, ez pedig akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet azoknál a cégeknél, amelyek az amerikai tőzsdén bocsátanak ki részvényeket. Akár ez a motiváció áll a keménykezű fellépések mögött akár nem, mindenesetre a befektetők hevesen reagáltak az eseményekre és alaposan megütötték a tech-óriások részvényeit. Ennek apropóján elemzésünkben megnézzük, hogy a piaci alapon a világ második legnagyobb e-kereskedelmi cége, a Jack Ma vezette Alibaba jó befektetés lehet-e a vérengzések és a növekvő országkockázat közepette.
A Nasdaqon jegyzett, kínai Twitternek is nevezett Weibo elnöke és egy kínai állami befektető azt tervezi, hogy magánkézbe adja, tudta meg a Reuters. A hír megjelenése után a Weibo részvényárfolyama már több mint 50 százalék pluszban is állt.
A decentralizált kripto-szuperpénzből könnyen lehet, hogy egy újabb digitális megfigyelőeszközt készítenek Kínában, és a projekttel a túl nagyra nőtt kínai fintech-szektornak is határokat szabna a hatalom. Ez lehet a következő lépés abban a játszmában, amelyben Jack Ma világraszóló IPO-ját megfúrták, és letörték a milliárdos szarvait.
A kínai piacfelügyelet (SAMR)közzétette vasárnap az internetes platformokat célzó, új monopolellenes irányelveket, amelyek szigorítják a hazai technológiai óriásvállalatokra eddig is vonatkozó korlátozásokat.
Három hónap után előkerült Jack Ma, Kína leggazdagabb embere. Az Alibaba alapítója azután tűnt el a nyilvánosság elől, hogy bírálta a a kínai hatóságok pénzügyi és technológiai innovációkat akadályozó magatartását.
Azt szeretnék elérni Kína felügyeleti szervei, hogy Jack Ma engedjen hozzáférést az Ant Group által tárolt bizalmas ügyféladatokhoz az állam szervezetei számára. Eddig ennek a kérésnek ellenállt a milliárdos, most viszont több büntetőeljárást is indított ellene a kommunista párt, melyekkel arra presszionálhatják, hogy tegyen eleget a korábbi kérésnek – írja a Wall Street Journal.
Két hónapja nem jelent meg nyilvánosan sehol Jack Ma, Kína leggazdagabb embere. Az üzletember október végén magára haragította a kínai kommunista pártot, azóta nem látták.
Komplett üzletágakat adott volna át Jack Ma a kínai kormánynak az Ant Groupból annak érdekében, hogy megjavítsa a Pekinggel ápolt viszonyát, de a kommunista párt egyelőre még nem élt az ajánlattal – írja a MarketWatch.
Figyelmeztette a kínai állam az ország egyik legnagyobb fintechcégét, az Ant Groupot. Amiatt aggódnak, hogy a vállalat gyors növekedése és a közelgő IPO, ami a történelem legnagyobbja lesz, egyre nagyobb felügyeleti kockázatot hordoz magában.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Nem nő a diplomás fiatalok aránya.
17,2 milliárd forinttal lehetett felkerülni a listára.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Erre az adatra vártak a piacok egészen héten.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?